KI VAGY TE?
Az elmúlt sokszáz évben azt gondoltuk, hogy a szülők nemzik a gyerekeket. A megtermékenyülés után az anya méhében növekszik a gyermek, amíg életképessé nem válik, és meg nem születik. Majd a szülők, nevelők, gondozók gondoskodnak róla, tanítják, amíg el nem éri a felnőtt kort. Pontosabban, amíg képes gondoskodni magáról. Hasonlóan, ahogy a magasabb rendű állatoknál látjuk. Hiszen mi magunk is közéjük tartozunk…
Ez alatt az idő alatt a látszat az, hogy a gyermek teljesen ki van szolgáltatva a környezetének. A gyermeket különféle traumák érik, amivel élete folyamán vagy képes megküzdeni, vagy sem. Ha nem, akkor viszi tovább.
Ma már több tudományág is elfogadja, azt, hogy a traumák továbbadódnak, ahogy a mesterségek is továbbadódtak a középkorban „apáról fiúra”. De vajon, csak a traumák adódnak tovább?
Ma már azt is tudjuk, hogy számos információt is továbbadunk.
Vagy magunk visszük tovább?
Különbözőképpen kinéző ikrek. Az egyikük negroid, a másikuk vöröshajú, fehér bőrű
Jónéhány problémám van azzal, amit eddig leírtam.
Nem, nem őrültem meg, hogy ezeket a tényeket kétségbe vonom. Tán, nem is vonom kétségbe őket, csak egy kissé más szemszögből szemlélem őket…
De lássuk szép sorjában, vagy kesze-kuszán.
Ahogy sikerül. J
Nem kizárt, hogy az én elmémben van a zavar…
Ha így van, vállalom__
Lássuk, mennyire múlik a szülőkön a gyermek fogantatása, születése.
Talán igen, de…
- Miért van az, hogy egyesek nagyon akarnak, és nem lesz nekik, mások meg nem akarnak és úgy fialnak, mint a nyulak? Hol van itt a szülő?
- Hol vannak a „véletlen, becsúszó” foganások?
- Hogy van az, hogy egyes családokban „kakukktojások” vannak? Nem a zabigyerekekre gondolok. Azok, ebben az értelemben nem kakukktojások. Az ott természetes változatosság.
- Mit értek az alatt, hogy kakukktojás? Azt, hogy kb minden családtag olyan egyforma, mintha egypetéjű ikrek volnának, de van köztük olyan, aki egyáltalán nem illik bele a család profiljába, ám NEM zabigyerek. Találkoztam ilyen családdal. Két szülő, és négy gyerek. Ezek közül mindenki, kivéve egyetlenegy gyereket, mind úgy néztek ki, mintha ugyanabba a formába öntötték volna őket. Mondom, kivéve egyetlen kislányt. Mintha mind szőkék, fehérek lettek volna, a kislány pedig, mondjuk, kéken feketéllő hajú, kínai.
- A saját családomban is történt hasonló. Mondhatod, hogy genetika. A fehér párnak fekete, néger babája született. Az anyuka teljesen kétségbe volt esve, hogy ő bizony nem csalta meg a férjét. Szerencsére a családban ismert volt a tény, hogy a felmenők között vagy kétszáz évvel korábban volt egy megejtett fekete rabszolga.
Mondhatod, hogy genetika.
De miért pont ott, és akkor? És miért nem annyi év alatt? Az évszázadok alatt hol volt a genetika? Hol voltak azok a petesejtek, és spermák?
Véletlen?
Két egymásnak idegen férfi úgy hasonlítanak egymásra, mint az egypetéjű ikrek
Máskor meg teljesen idegenek úgy hasonlítanak egymásra, mint az egypetéjű ikrek. Ráadásul nemcsak kívülről hasonlítanak, hanem a belső tulajdonságaik is. Hogy lehetséges ez?
- Jut eszembe, hogy van az, hogy gyakran a más apától fogant gyermek a későbbi örökbefogadó apára jobban hasonlít, mint a nemző apára? Ilyenkor hol bujkál a genetika? Szabadságon van?
- Hogy lehetséges az, hogy annyi millió sperma és petesejt mellett genetikailag sérült egyedek születhetnek? Mennyi esély van erre? Persze ez is genetika.
- Hogy lehetséges az, hogy testvérek annyira különbözzenek egymástól, hogy senki az-ég-egy-adta-világon meg nem mondja róluk, hogy édes testvérek?
Persze ez is genetika.
Hogy van az, hogy Theresa Caputo egy amerikai médium elhunytaktól hoz üzeneteket élőknek? Mondhatod, hogy szemfényvesztés. Igen, de honnan tud olyan dolgokról, amit csak az elhunyt tud és az, akinek az üzenet szól? Jó, ez még mindig lehet valami „megjátszott” dolog.
De mi van a méréssel? Mert Theresa beleegyezett, hogy az egyik legelismertebb amerikai pszichiátriai klinikán konkrét méréseket végezzenek rajta, miközben az egyik kliensének közvetít.
Ez a klinika az Amen Clinics Inc. A mérés alatt egyértelműen kiderült, hogy Theresa az átlagtól teljesen eltérő módon használja az agyát. Az elérhető felvételt csatoltam.
Más furcsaság is jár a fejemben.
Bizonyára van, akinek nehezen, vagy egyáltalán nem elfogadható az, hogy jómagam emlékszem a fogantatás előtti időkre. Tisztán él bennem a kép, ahogy az ikertestvéremmel ülünk egy felhő tetején, és beszélgetünk, vihorászunk, lógázzuk a lábunk, és nézegetjük a leendő helyet, és a majdani szüleinket, ahova „perceken belül” elindulunk az anyagba.
Ja. Őrültség.
Bizonyára.
Arra is emlékszem, hogy a szülés anyánknál nem véletlenül indult meg.
Ha engem kérdezel, határozottan azt állítom, hogy ÉN döntöttem el, hogy mikor jött el a pillanat a földi létbe landolásra. Mikor szülessünk meg.
És akkor még egy „csavar”. Vannak emlékeim korábbi életekből is. És mindegyikben hasonló „testet hordok”. Ezt végképp nem értem. Hogyan lehetséges ez? Hol van itt a genetika? A szülők adottságai?
Ja, és azt is elárulom, hogy több kört játszottunk hármasban a mostani szüleimmel, és mind a hármunk karaktere és fizikuma ugyanolyan volt az összes együtt leélt életekben. Különböző szerepekben voltunk együtt. Különböző korokban, különböző családi körülményekkel, különböző szülőkkel, különböző genetikai háttérrel, stb… Hogy lehetséges ez?
Mondhatod, hogy kitaláltam. Igen. De te magad is meg tudod különböztetni azokat a dolgokat, amiket te magad találtál ki, azoktól, amiket NEM. Amikre egyértelműen emlékszel, hogy megtörtént veled, azoktól, amikre valahonnan, ki tudja honnan, könyvből, moziból, stb.
Meg kell mondjam, hogy egy teljesen materialista családban nőttem fel. Semmi ilyen „maszlaggal” nem tömték a fejem. Csak ami látható, tapintható, csak ami anyag. Semmi ilyen „hülyeség”. Vagyis, ha elég régen kérdezel, akkor nem tudok neked ilyen „képtelenségekről” beszámolni.
Aztán, lassan elkezdtek a dolgok változni.
Elkezdtek olyan dolgok történni, amiket a 3D életfelfogással sehogyan sem tudtam beilleszteni a világomba. Akkor kezdtem kérdéseket feltenni, és kezdtem furcsa válaszokat találni, kapni a kérdéseimre.
De egy dolog 100% biztos.
Pontosan tudom, mikor találok ki dolgokat, és mikor „töltök le” dolgokat.
Hármas sziámi ikrek
Ma azt mondom, hogy az ember egy végtelen energia lény, aki tanulni jön a Föld nevű bolygóra.
Azért épít magának testet, hogy korlátozza magát, mert odaát, energialényként, minden az ég-egy-adta-világon egyszerre van jelen. Minden azonnal, egyszerre megtörténhet. Nincsenek korlátok. Nincs idő, tér, anyag, stb. És sokféle tapasztalási lehetőség is hiányzik.
Ma azt mondom, hogy a földi életek és a „köztes létek” úgy követik egymást, ahogy a
nappalok követik az éjszakákat. Egyik nap ezt csinálsz, a másik nap azt. A harmadikon meg amazt. Közte, meg pihensz. A tested ugyanolyan, az elméd ugyanolyan. Egyik nap ezt a képességedet használod, a másikban másokat. De, Te, mindig te vagy.
Az egyes életekben olyan tested építesz magadnak, amilyenre leginkább szükséged van ahhoz a feladathoz, amit el akarsz végezni.
Namármost, ha innen közelítem a dolgokat, akkor az elején leírt gondolatok szépen a helyükre kerülnek. Akkor érthetővé válik, minden egyes anomália, amit felsoroltam. És onnantól már nem anomália, hanem egy egységesen működő RENDSZER.
(Az, hogy miért kerül egy családba genetikailag sérült gyermek, az számomra egyértelmű: a vállalt feladatok miatt. Azt ne kérdezd, hogy mik ezek a feladatok, mert nem tudom. Azt csak ők tudják. A kívülállóknak, így nekem sem kell tudni…)
És akkor végül elérkeztünk a kérdéshez, amit a címben feltettem:
Ki vagy te?
Ma rengeteget lehet hallani, olvasni arról, hogy a különböző traumák, milyen károkat okoznak egy lény (= ember = szellemi lény) életében. Hogy felnőttkori betegségek gyökerei ezekben a gyerekkori traumákban keresendők, és meg is lehet találni őket.
Az én világomban egy-egy élet olyan, mint egy oktatási év az iskolában. Amit egyszer megtanultál, azt megtanultad és tudod.
Például, ha megtanultad a matekot, de töriből megbuktál, vagy további tanulmányokra vágysz, akkor a matekot nem kell újra megtanuljad, mert azt már tudod. Lehet, hogy „ugyanazt” az osztályt járod, mert van, ami kimaradt, ám a matek az akkor is már megvan.
Vagyis, van úgy, hogy valamiből „kész tudással” érkezünk. Ezt lehetne tehetségnek, veleszületett bölcsességnek nevezni. Ez az, ami könnyen megy.
Amikor egy lény elindul földi útjára, mindent önmagából kiindulva érzékel, és kezd megtanulni.
A gondozók pedig teszik a dolgukat – jól, vagy rosszul.
Vagy tudnak arról, ami az általuk világra segített lényben zajlik, vagy sem.
A gyermek minden rólam szól, nekem szól, hozzám szól világszemlélete megteremti az alapját a hamis, rossz döntések hosszú sorának. (Tudom, mert bőségesen megtapasztaltam.)
A lény mindent saját magán keresztül szemlél, és csak évek hosszú sora után tanulja meg, hogy mások tőle teljesen eltérően, másképp szemlélhetik, érzékelhetik a világot, eseményeket.
Addigra azonban történnek dolgok, amiket a lény traumaként él meg, és elkezd neheztelni, haragudni a többi lényre.
(Szerintem minden ember keresztülmegy ezen. Nem kérdés. A kérdés csak az lehet, hogy mennyire nehezek ezek a traumák, mennyire vannak hatással a lényre, és mit tud velük kezdeni.)
Sokan belebonyolódnak ebbe a megbocsátás nevű valamibe, ahol azután a külső környezettel küzdenek, harcolnak. Megpróbálnak empatikusak lenni, mert azt beszélik be nekik, hogy az segít. Megpróbálják elengedni a sérelmeiket. Megpróbálják elfelejteni. Megpróbálnak nem foglalkozni vele, és várni, hogy majd elmúlik valahogy… Megpróbálják a bántalmazójukat megérteni, elfogadni, felmenteni. Megpróbálják a sérelmet feladni Istennek, Jézusnak, stb, stb., stb…
A bántalmazott lény megpróbál a külső környezetnek megfelelni. Megpróbálja az ő nyelvüket beszélni. Megpróbál alkalmazkodni az elvárásaikhoz. Gyakran elképzeli magának, hogy mit várnak el tőle, és nagyon-nagyon úgy élni…
De mi a valódi helyzet?
Az, hogy az emberi lények világa a legbelső körből kezd épülni, és terjeszkedik egyre táguló körben. Ahogy az egész fizikai univerzum is teszi.
Ezért, ebben a legbelső körben kell igazán otthon lennünk. Az, hogy önálló szellemi lények vagyunk, akik magunk választjuk a feladatainkat, a szüleinket, a környezetünket, függetlenné tesz minket a gondozóinktól, a szüleinktől, minden külső elvárástól. Így, a szüleink nem a szüleink többé, hanem a játszótársaink, mint a színházban a színész-kollégák.
Ez jó is, meg nehezebb is.
Jó, mert, innentől nem kell külső elvárásoknak megfelelni.
Ám nehezebb is, mert így, egyedül te vagy a felelős a saját életedért.
Nem kell önmagad szeretetét másoktól függővé tenned. Ez viszont a lehető legjobb hír! Legalábbis szerintem! Bármikor, senkire sem várva, senki bizonyítékát nem igényelve dönthetsz úgy, hogy mostantól szeretni akarod, fogod magad. Hiszen Te a Végtelen Energia Lény vagy, aki voltál és aki maradsz a végtelenségig. Független tértől, időtől, anyagtól; más lényektől, külső elvárásoktól…
Másképp ítélsz meg pl egy idióta bolti eladót, aki szemétül viselkedett veled, mint pl. a szülő-apádat, akiről úgy gondolod, hogy az életed függött tőle.
De mi van abban az esetben, ha tudod, hogy előző életedben nem az apád volt ugyanaz a lény, hanem a barátod? Vagy egy falubeli szomszéd? Vagy egy idegen egy messzi vidékről? Akkor is annyira fontosnak fogod tartani, hogy megfelelj az elvárásainak? Vagy inkább azt fogod mondani, fütyülők rá, mit gondol rólam, mi az elvárása velem szemben?
Nyilván ez utóbbit fogod mondani, gondolni.
És ez a LÉNYEG.
Ez a szemlélet lehetővé teszi a számodra, hogy függetlenítsd magad a külső elvárásoktól, hogy 100%-ban megbízz magadban, hogy szeresd, és elfogadd magad. Bármely körülmény közepette megengedheted magadnak, hogy boldog légy mert Te, mint Végtelen Szellemi Lény minden külső körülménytől független vagy.
Ha utaztál már repülőgépen, indulás előtt a stewardessek elmondják, és elmutogatják, hogy ha baj van, először magadra tedd fel az oxigén maszkot, és csak utána kezdj el másoknak segíteni. Ez is ilyen. Te magad vagy a legfontosabb. Mert a TE világod tőled, a saját legbelső körödből indul, és marad életed végéig.
Ha magad rendben vagy, akkor kezdheted el keresgélni, hogy mit kezdjél a rajtad kívül álló világgal. Nem pedig fordítva. Ne akarj a második, harmadik, x-dik lépcsőről indulni, amíg az elsőn nem állsz magabiztosan.
A megbocsátás szempontjából itt történik a bukfenc. A mások cselekedeteivel, érzelmeivel foglalkoznak emberek, nem pedig a sajátjukkal. Másoknak akarnak először megbocsátani. Azon agyalnak, erőlködnek, hogyan legyenek elfogadók a bántalmazójukkal. És persze csodálkoznak, hogy milyen nehéz megbocsátani! Persze, hogy nehéz, ha a dolgokat nem a megfelelő rendszerben csináljuk. Ha a házat nem az alapokkal kezdjük, hanem a tetővel, akkor valószínű, hogy sokat fogunk küzdeni amíg az épület használhatóvá válik… ha egyáltalán sikerül…
A megbocsátásnak van egy technológiája, amit, ha betart az ember, akkor működik, és az eredmény garantált. Ettől technológia a technológia.
Azt nem állítom, hogy ez az egyedüli megoldás, de ez egy működő megoldás.
Ha neheztelsz valakire, valamire, tudd, hogy van rá megoldás.
Ne nyűglődj tovább, gyere, csináld meg a tréninget, és élvezd a szabadságot, amit kapsz általa!
Hivatkozások
- 1.2. Conjoined triplets and their embryonic disk models
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9546242/
https://www.mirror.co.uk/news/real-life-stories/black-white-twins-meet-sisters-5256945
- Why Does This Woman Look Exactly Like Me? | Finding My Identical Twin Stranger | Full Documentary
https://www.youtube.com/watch?v=6QETg96EIJg
- Doctors SHOCKED As Theresa Has Her Brain Scanned During A Reading | Long Island Medium
https://www.youtube.com/watch?v=WewBXmJl2Lk
Add meg a neved, és az email címed
postafordultával küldök
két egyszerű stressz-oldó eljárást,