POZITÍV MEGERŐSÍTÉSEK = POZITÍV AFFIRMÁCIÓK

 

 

Miért van az, hogy egyeseknek működnek a pozitív affirmációk, azaz pozitív megerősítések, míg másoknak egyáltalán nem? Te melyik csapatba tartozol? Akiknek működik, vagy, akiknek nem?

 

Gyakran hallom, olvasom, hogy az affirmációk nem működnek. Hogy miért van ez így, van egy két tippem, amit megosztok most Veled, abban bízva, hogy adok egy – két használható adatot, és ötletet.

 

Hogy miért ez a helyzet, ismerni kell a hardveres és szoftveres hátterét a „problémának”.
Ismerkedjünk hát meg a világ legzseniálisabb biorobotjával és a beleépített biokompjuter működésével.

Nem valami hirtelen feltalált új robotról beszélek.
Mindenki ismeri, csak nem ezen a néven .
Normálisan egyszerűen, csak testnek, és „agynak”, hívjuk… .

 

Egyáltalán nincs szándékomban leértékelni az EMBERt, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy több, jól elkülöníthető rész működik együtt, amit összességében embernek nevezünk.

Szóval, azokon a nyelveken, amiket én ismerek, nem azt mondjuk, hogy pl: „a testem én vagyok”, „a karom én vagyok”, vagy a „fejem én vagyok”; stb. Ezeket birtokos nyelvi szerkezettel fejezzük ki: „a testem”, „a karom”, „a fejem”, stb. És valami egészen mást értünk az alatt, hogy „én vagyok”.

Tehát a nyelvben is megvan, és nemcsak a magyarban! – a hagyománya annak, hogy van egy lény, akinek van egy teste = biorobot; és van egy agya = biokompjutere hozzá. Annak pedig programjai, ez az elme.

 

 

A legújabb biológiai kutatások kezdik utolérni a nyelvben őrzött emléket, miszerint van egy energialény, a szellem, aki épít magának egy testet, amiben működik egy kompjuter is.

Nem szeretem a „szellem” kifejezést, mert más értelmet is tulajdonítunk ennek a szónak, ami nagyon elviszi a dolog értelmét zavaros vizekre. Ezért szoktam a „test – lélek – szellem” értelmezésben az „energia lény”, „szellemi lény”, „lény” kifejezéseket használni, a csupasz „szellem” szó helyett.   Az „ember” az a szellemi lény, akinek van teste és agya is. Ebben az írásban gyakran fogok utalni a testre, mint biorobot; az agyra, mint biokompjuter, az elmére, mint BI, mint Bio Intelligencia.

 

Amikor a lény elindul a Földi világban, a testben lévő biokompjuter szinte teljesen üres. Nem teljesen, de zömmel csak a biorobot hardver működéséhez szükséges programokat találjuk rajta. A növekedés éveiben települnek fel rá a különböző szoftver programok. A lény ugye megtanulja működtetni a testet, megtanulja hogyan tud a környezetben működni, hogyan tud más „biorobotokkal” együtt létezni.

Nagyjából 20—25 éves korára feltelepül a legtöbb program, és átveszik a biorobot működtetésének közel 95 %-át.   Ez jó is, meg rossz is. A jó benne, hogy nem kell minden nap újra, — meg újra, — meg újra, — meg újra, — meg újra kitalálni a lénynek, hogyan kell a cipőfűzőjét bekötni, hogyan készítse el a reggeli kávéját, melyik a saját autója, hol van a munkahelye, stb. Ezeket a biorobot automatikusan tudja, mert a biokompjuter rögzítette ezekhez az utasításokat, és programokat.

 

Éééés maradt tehát nagyjából 5 % a lény szabadon létezésére, kreativitásra, fejlődésre, teremtésre, stb. Nem mindegy tehát, hogy milyen viszony alakul ki a lény és a robotja között.

 

A biokompjuter mindent rögzít, amit a lény tapasztal, átél, észlel. Onnantól, hogy az esemény megtörténik, az a kompjuteren marad, és működteti a testet. Vagyis a lény felett átveszi hatalmat! Mindent a kompjuter dönt el a meglévő programjai, a felhalmozott adatok alapján, hacsak a lény úgy nem dönt, hogy meg akarja változtatni a programokat, és el akar kezdeni másképp működni, mint addig a pillanatig. Ennek a változtatásnak sok más között az egyik eszköze a pozitív affirmációk.

 

Nos első körben mi a probléma ezzel?

Hát csak annyi, hogy időközben a biokompjuter jelentősen megváltozik.
Az épülő test, benne a lénnyel, már a növesztő burokban kap programokat, a megszületéstől pedig, nagyjából 7 éves korig automata programozás módban működik. Azaz, nincs kritikai program, válogatás nélkül minden egyenesen a wincheszterre íródik fel. A telepítés időszaka zajlik.

 

És ez az egyik probléma, amiért az affirmációk nem kezdenek működni, mert azokat a lény egy másik tudatállapotban akarja feltelepíteni a gépre.

A gyerekek nagyjából 7 éves korukig hipnózis tudatállapotban működnek. Nincs meg az agyuknak a kritikus gondolkozáshoz szükséges része, vagyis a hardver. Ezért minden, amit hall, lát, érez, , mondanak neki, stb, minden egyenesen a winchesterre íródik fel. Nem áll módjában felülbírálni. Ezért működik, felnőtt korában is, amit a gyerek nagyon gyakran hall a környezetében. Gondolkodás nélkül elhiszi, és gyakran haláláig működteti.

Nem így a felnőttkorban hallott dolgok. Kb 20-25 éves korra fejlődik ki az agy teljes mértékben, az összes részével együtt. Ez azt jelenti, hogy a hipnózis „sebességből” a tudatos „sebességbe” kapcsol, ahol már működik a valóság felismerő kritikai program. Ahol az addig összegyűjtött ismeretekhez folyamatosan hasonlítja a kompjuter az új adatokat, és elveti mindazokat, amik ellentmondanak a fájlokban korábban rögzített adatoknak.

 

 

 

Nézzük az egyik legfontosabb programját:

VALÓSÁG FELISMERÉS

Példa:

Mentek a barátoddal az úton, és elértek egy nagyon forgalmas útkereszteződéshez, ahol is a barátod azt mondja, hogy keljetek át az úton. Igen ám, de a forgalom nem állt le, hanem zúdul tova teljes sebességgel. Te körülnézel, és a kompjutered meg fogja állapítani, hogy özönlenek a járművek. Vagyis ha elfogadod az állítást akkor az a vesztedet okozza. Az ilyen embert nem neveznénk barátnak, de példának kiváló. Most nem a barát a lényeg, hanem, az, hogy az agyunknak van egy olyan funkciója, hogy FELISMERJE A VALÓSÁGOT, ÉS MEG TUDJA KÜLÖNBÖZTETNI A HAMIS, ÁRTALMAS DOLGOKTÓL. Ezzel tud sok mindentől megóvni bennünket. Ez egy alapvetően fontos funkció, program.
Néha ugyan túltolja a feladatát, de enélkül a funkció nélkül nem tudnánk életben maradni.

 

Ez a funkció kapcsol be, amikor egy „hamis” pozitív megerősítéssel találkozik:

Például azt állítom, hogy „VAN ÖNBIZALMAM”, amikor pedig, tudom, hogy nincs.

Ebben a pillanatban bekapcsol a fenti program, és azt fogja mondani, hogy ez bizony EGY HAZUGSÁG, és el fogja utasítani, hogy „megvédjen az életveszélytől”. Pontosan úgy, mint a fenti útkeresztezős példában.

 

Az agyunknak azonban nemcsak egyféle működése van, hanem SZÁMOS MÁS PROGRAMOT IS HASZNÁLUNK PÁRHUZAMOSAN. 

 

Ilyen pl a VÉGRAHAJTÓ PROGRAM.

Amikor reggel készülődök és ott állok a szekrény előtt a ruhák között válogatva, azt mondom, hogy „MA A PIROS RUHÁT VESZEM FEL.”
Nem azt, hogy a pirosat vettem fel, mert az a múltban történt; és nem is azt hogy a pirosat fogom felvenni. Mind a két utóbbi esetben elválasztom magam az eseménytől.  Időrést hozok létre. Ezzel azt az UTASÍTÁST adom az agynak, hogy nincs teendője. Vagyis, az agy csak azokra az utasításokra reagál, amik:

JELEN IDŐ — ELSŐ SZÁM — ELSŐ SZEMÉLYBEN – KIJELENTŐ MÓDBAN – hangzanak el; akár hangosan, akár csak magunkban gondolva, vagy csak szándék formában.

Amikor valamit meg akarunk csinálni, amikor szándékot nyilvánítunk, amikor benne vagyunk egy eseményben, cselekvés-sorban; akkor mindig ezt a formát használjuk.

Figyeld meg!

 

Térjünk most vissza az affirmációkhoz. Ezért kell mindig első szám első személy, jelen idő, kijelentő módban megfogalmazni őket, mert ez az agy tudatos működtetésének program nyelve.

Ezzel azonban konfliktusba kerül a valóság felismerő program és a végrehajtó program. És ezt érzékelik az emberek. A valóság felismerő program megakadályozza az affirmáció működésbe lépését, mert valótlannak, hazugságnak fogja minősíteni; ezzel „életveszélyesnek,” elutasítandónak.

Van egy 3. program is, ami itt kavar nekünk:

A KERESŐ FUNKCIÓ. Megfigyelted, hogy ha valamit meg akarsz szerezni, akkor hirtelen mindenütt azt kezded látni?

Pl évekig jársz ugyanazon az útvonalon, és azt hiszed, hogy minden boltot ismersz, amikor elhatározod, hogy pár hónap múlva el akarsz utazni nyaralni. Hirtelen ezen az utcán „ott-terem egy utazási iroda”, ami látszólag addig nem volt ott.

Az igazság az, hogy az bizony ott volt, csak az agynak nem volt parancsa arra, hogy utazási irodát keressen.

Amikor kinyilvánítottad a szándékodat, hogy utazni akarsz, és ehhez egy utazási irodát akarsz igénybe venni, az agyad azonnal elkezdett keresni, és felkínálta neked, az addig „nemlétező” lehetőséget.

 

Vagyis az agynak nem áll módjában felülírni az általad, a lény által kinyilvánított szándékodat, akaratodat, hiszen csak egy biokompjuter; az irányító mindig az ember, te vagy, maga a szellemi lény. Ezért az agy ebben a helyzetben egyetlen dolgot tud csak csinálni, VÉGREHAJTANI A PARANCSOT, ÉS LESZÁLLÍTANI A MEGRENDELT CUCCOT.

 

És akkor újra vissza az affirmációkhoz.

Ha kikapcsoljuk a valóságfelismerő – elemző – védelmező funkciót, és azt mondjuk, hogy AZT AKAROM, HOGY EZT A PARANCSOT HAJTSD VÉGRE: vagyis a pozitív megerősítéseket, affirmációkat, ebben az esetben az agyunknak nincs többé módjában felülírni. Egyet tehet, leszállítja az utasításoknak megfelelő eredményeket. Ebben az esetben nem fogja a valósággal összevetni, egyszerűen elkezdi végrehajtani.

 

Végül, ha azt akarod, hogy a pozitív megerősítések igazán működjenek, hangold össze a működéseket.

A “Van önbizalmam” állítás helyett keress egy olyan állítást, amit teljesen el tudsz fogadni, pl.: “ma is és minden nap egyre több az önbizalmam, mert folyamatosan fejlesztem “.

És erősítsd meg magadban, hogy ez nem elbírálandó valóság, hanem egy végrehajtandó parancs.

Így az agyad nem fogja elutasítani az affirmációkat. És mivel első szám első személyben, jelen időben, kijelentő módban van, így időrést sem hozol létre, azaz a megfelelő program nyelvet használod, amelyet ez a kompjuter ért és amelyen működik.

 

Mivel erősíthetsz rá az eredményre?

Lássuk.

Az agy különféle frekvenciákon működik, mint az autó sebességei. És ahogy az autó sebességeinek megvan a maga feladata, úgy az agyunk is a különböző frekvenciákat különböző feladatokra használja.

 

Amikor tehát belenézel a tükörbe és azt mondod magadnak: „van önbizalmam”, akkor teljesen éberen, tudatosan működsz, BÉTA frekvencián. Ennek a „sebességnek” az a dolga, hogy teljesen jelen legyen a pillanatban, és elemezzen mindent, ami az emberen kívül, és belül történik. Vagyis a valóságfelismerő módban van. Ebben a módban a legkisebb az esély arra, hogy az új utasítás bemegy a kompjuterbe.

 

De vannak más frekvenciák is, amiknek más a feladatuk. Pontosabban minden más frekvencia jobban használható változtatásra, mint a teljesen éber tudatállapot.

Igazából nincs szükségünk tudni, hogy épp melyik frekvencián vagyunk, mert van egy közös ismertetőjegye: a KÉPALKOTÁS. Vannak akik olyan szinten bele tudják élni magukat a helyzetbe, mintha valóságosan ott lennének a helyszínen; mindent érezve, érzékelve. És vannak akik nem „látnak”, másképp érzékelnek. Nem számít, hogy milyen módon érzékel a tulajdonos, attól még működik. Az ezeken a frekvenciákon közölt utasítások egyenesen a „winchesterre íródnak”.

 

A nehézséget az okozza, hogy ha van egy korábbi, az új utasítással ellenkező program, akkor a régi addig fog működni, amíg az új felül nem írja a régit. Ez általában időigényes.

 

A legdrasztikusabb változásokat, akár teljes resetet (= újraindítás, visszaállítás alaphelyzetbe) GAMMA frekvencián tudunk elérni.

Sajnos ennek a kezelését az emberiség szinte teljesen elfelejtette. De szerencsére nem sikerült kiirtani. Vannak helyek a világban, ahol még őrzik ennek a tudását, és ma újra terjed.

 

Eltemetett, régi parancsok:

Ezek úgy működnek, mint amikor a repülőgépeket automata robotpilóta üzemmódba kapcsolják. Folyamatosan figyeli a rendszer, hogy eltér-e a gép a kijelölt paraméterektől, és ha igen, akkor a program azonnal javítja magát.

 

Amikor az affirmációk nem működnek, gyakran lehet az oka egy ilyen működő robotpilóta program. Ezeknek az azonosítása amilyen könnyű, olyan nehéz. A BI (BI = bio intelligencia) ugyanis mindig jelez, ha egy ilyen programba futott bele. A legtöbbször azonban figyelmen kívül hagyjuk, mert nem tanultuk meg felismerni. Ám, ha netán felismerjük, mert egy pillanatra nagyon szarul érezzük magunkat tőle, akkor sem tudjuk, hogy mit kezdjünk vele, hogyan dekódoljuk, hogyan változtassuk meg a programot.

Példa:
Egy barátnőmmel beszélgettünk, és nevetve említette, hogy–

(1) elszabotálta a heti feladatát. Rákérdeztem, hogy mi történne, ha megcsinálta volna? Elkezdtem faggatni, és azonnal nyilvánvalóvá vált

(2) a mérhetetlen ellenállása. Még dühös is lett.
Ekkor felszólítottam, hogy;

(3) menjen bele az érzésbe, amit a beszélgetés kiváltott nála.

(4) Ekkor egy kép jelent meg előtte, illetve nem is előtte, hanem teljesen életszerűen benne találta magát. Érezte a teret, az időt, az érzéseket, a szagokat, a hangokat, és mindent, ami egy éppen zajló eseményben előfordul;

(5) míg végül „meghallotta” a döntést, amit ott hozott.

(6) Abban a pillanatban erőteljes zokogásban tört ki, ami az akkor és ott beszorult energiának a kiszabadulása okozott.

(7) Nos, egy dolog felismerni egy régi döntést, de ez nem elég. Ilyenkor mindig KI KELL CSERÉLNI EGY ÚJ DÖNTÉSRE, ENGEDÉLYRE, PARANCSRA. Mert, ha nem, akkor a régi parancs tovább működik, és nem íródik felül. 

Gyakran, amikor egy nagyon fájdalmas döntést változtatunk meg, sajnos nem elég az új döntést kimondani, leírni.

(8) Ilyenkor gyakran a testet, az elmét újra kell tanítani. Pontosan úgy, mint mikor valamilyen nagyon súlyos baleset után újra kell tanulni mindent.

 

Akkor mi értelme az egésznek? Hát csak annyi, hogy az új döntés nélkül, engedély nélkül, ESÉLYED NINCS VÁLTOZÁST ELÉRNI, tök mindegy milyen programot, technikát, bármit használsz!

 

Ahol valami nem működik, ám a lény érzi, hogy változtatnia kéne, akar, ott van is valami elásva.  A megoldás az, mint amit a barátnőmnél alkalmaztam. A nehézség itt, hogy nagyon gyorsan átsuhanó érzéseket, gondolatokat kell megfogni, mert a biokompjuter sebessége elképesztően gyors. De, ha az embernek mégis sikerül megcsípni, és rákérdez, akkor BI-nek (= Bio Intelligenciának) nem áll módjában visszatartani az adatokat. Néha vonakodik ugyan, de némi noszogatással kiadja, ha az ember megerősíti a szándékát. Ekkor megnyílik a lehetőség, hogy az ember ránézzen az eseményekre, és felülírjon egy régi, az adott pillanatban talán életmentő programot, ami mára már fölösleges, vagy nem működő, visszatartó, akár ártó programmá, utasítássá vált.

 

Szóval, van vele munka bőven, azonban, ha nem dolgozunk rajta, akkor örökre a gödör alján csücsülhetünk, várva a csodát.

 

Ám, ha te nem ez a fajta, csodaváró lény vagy, hanem szereted magad irányítani az életedet, akkor figyeld, mit kommunikál az elméd feléd, és kezdd el felbányászni, és megváltoztatni a működésedet.

Itt bátran használd az agyad kereső-végrehajtó funkcióját. Add ki az utasítást, hogy „keress ilyen gátló parancsokat!” Azután „meg is felejtkezhetsz róla”, de garantálom, hogy a BI nem fog. És amikor egy ilyenbe belefutsz miközben éled az életed, jelezni fogja. Mert ugye nem tehet mást, mint leszállítani a megrendelést. 😊 Szóval nem kell a figyelmed egy részét folyamatosan, aktívan a feladaton tartani.

 

 

Sok sikert a kutató és programozó munkához, akár pozitív megerősítés, affirmáció, akár más programozásról, változást előidéző módszerről legyen szó!

 

Ha úgy érzed, szükséged lenne segítségre a témában, ne habozz, keress meg!